2010. szeptember 16., csütörtök

Filmfőszerepet kap Justin?



Az énekes menedzsere ugyanis komoly tárgyalásokat folytat Will Smith filmes cégével, és - bár korábban nagyon titkolózott - végre elárulta, hogy Justin Bieber tényleg a filmvászon felé is kacsintgat. A film története egyébként némi hasonlóságot mutatna a sztár életével, így talán könnyen menne az azonosulás a film kitalált hősével.
Mint már itt lentebb is olvasható, nem ez lenne az első alkalom amikor más bőrébe kellene bújnia a 16 éves popsztárnak, hiszen forgatott már a Helyszínelők stábjával is.
Egy kis zene képpel (One Time)

Bajba került Justin


Történt ugyanis, hogy a sztár az is egyik barátjával vízzel töltött lufikat dobált a járókelőkre. Azonban egy szolgálaton kívűli rendőrt is sikerült eltalálniuk, aki meg is bilincselte tettükért a srácokat. Végül azonban Justin egyik testőre rábeszélésére elengedte az énekest, aki így figyelmeztetéssel megúszta az incidenst.


Justin segített

A kanadai popsztár közel harmincezer dollárnyi segélyt tudott összegyűjteni egy Tennessee állambeli várost elöntő árvíz károsultjainak számára. Egy Nashville-i fellépésekor látta a szomorú helyzetet, s ennek hatására ajándékozta a nagy összegű csekket a város polgármesterének. Justin később Twitteren meg is köszönte rajongóinak a nagylelkű segítséget.


Önéletrajzi könyvet ír

A 16 éves sztár a könyvében többek között arról mesél majd, hogy hogyan is lett világsztár, s hogyan segítette ebben őt Usher. Justin azt is elárulta, hogy a kiadványban sosem látott fotók is napvilágra kerülnek majd róla, hiszen - ahogy elmondta- a rajongók már jócskán rászolgáltak egy kis meglepetésre!

Justin Bieber vendégsztárként tűnik fel A helyszínelőkben

A sorozat gazdája (az amerikai CBS televíziós csatorna) jelentette be, hogy Justin "egy zavart kamasz alakít majd, akinek súlyos döntést kell hoznia egyetlen fivérével kapcsolatban". Amerikában az új évad premierje egyébként szeptember 23-án lesz.


Arról egyébként nem nyilatkozott a csatorna, hogy az énekes pontosan hány epizódban lesz látható, mindössze annyit árultak el, hogy valamikor az évad közepén zárul le az érzelmes történet, melynek szereplője lesz Justin Bieber.

A tévécsatorna közleménye nem határozta meg, pontosan hány epizódban látható majd a tinisztár, csak annyit körvonalazott: az érzelmekben gazdag történet valamikor az évad folyamán zárul le.


Justiné az eddig legtöbbet nézett klip a YouTube-on.

A Baby című dalából készült videót eddig több, mint 320 millióan látták, amire a nagy rivális klipnél(Lad GaGa: Bad Romance) is többen kattintottak világszerte.



Az sztár egyébként a neten ( http://twitter.com/justinbieber) is köszönetet mondott a nagy érdeklődésért rajongóinak emlékezve rá, hogy ismertségét tulajdonképpen a videómegosztónak köszönheti.


Justin Bieber komoly barátnőt akar

(Forrás: http://neon.hu/)

Justin Bieber bár még csak 16 éves, már most igen komoly elképzelései vannak arról, hogy milyen barátnőt is szeretne, ha majd arra kerül a sor, hogy megállapodjon.

Az énekes fiatal, híres, egy csomó csaj - és érett nő! - imádja; azt gondolná az ember, hogy minden ujjára jut valaki, és él, mint hal a vízben. De szerencsére nem ez a helyzet. Lehet, hogy Bieber fiatal, de Hollywood-ot meghazudtolva nem akar cicababa barátnőt.


"Fontos, hogy alapvetően kedves legyen jó humorérzékkel, legyenek szépek a szemei és legyen okos. Mert mi értelme van egy bombajól kinéző barátnőnek, ha nem lehet vele beszélgetni? Nekem az kell, hogy ha elviszem vacsorázni, akkor tudjunk beszélgetni amikor leülünk, és ne csak kukán nézzünk egymásra.

Azt sem szeretem, ha egy lány sok sminket visel és kb. nem is látszik az arca. Sajnos rengeteg olyan csaj van, aki gyönyörű lenne, de mivel nem érzi magát szépnek, felken magára egy tonna sminket."
Milyen szép gondolatok... csak nehogy őt is beszippantsa a szakma felszínessége és képmutatása. Kár lenne érte. Jár a piros pont.

Karrierje dióhéjban

Justin Bieber már tizenkét évesen második helyezést ért el egy stratfordi tehetségkutatón. Autodidakta módon tanult meg gitározni, zongorázni, dobolni és trombitálni. 2007 végétől különböző videókat töltött fel a You Tube-ra.

Justin Timberlake és Usher versengett azért, hogy „felfedezhesse”, végül Usher szerződtette le az Island Recordshoz.

Justin első dala (One Time) 2009. júliusában jelent meg, amit három kislemez követett: a One Less Lonely Girl, a Love Me, majd a Favorite Girl. 2009 novemberében pedig megjelent Justin első albuma My world címmel, amit 2010. máricusában követett a lemez második része.

Justin népszerűségét mutatja az a tény is, hogy Taylor Swift turnéján is részt vehetett.

Hamarosan indulunk ...